2011. november 30., szerda
2011. november 29., kedd
Pár kép az elmúlt napokból
Készülés a télre
(téli álom az udvaron, a levélvacokban
és az osztályban, mese közben)
Kinyílt az első (téli) virágunk
Zsuzsika Péntek nevű fogáról
(amit saját kezűleg húzott ki)
Nórika pápai versenyéről
2011. november 27., vasárnap
Advent első vasárnapja
Közeledik az év vége, elkezdődik az ünnepvárás.
Ma meggyújtottuk az első gyertyánkat az adventi koszorún.
Adventi gyertyák
Négy
vasárnap
gyújtunk gyertyát
az adventi koszorún.
Első vasárnap egy szálat,
Bronzvasárnap már egy párat,
Ezüstvasárnap éppen hármat.
Aranyvasárnap meg mind a négy
gyertyán ég a fény.
Négy
vasárnap
gyújtunk gyertyát
az adventi koszorún.
Első vasárnap egy szálat,
Bronzvasárnap már egy párat,
Ezüstvasárnap éppen hármat.
Aranyvasárnap meg mind a négy
gyertyán ég a fény.
/Péter Erika/
Advent első vasárnapja
Időpontja évről évre változik, Szent András napjához (november 30.) legközelebb eső vasárnapon ünnepeljük. Színe a lila: a templomi terítő lila, a szertartáson a pap lila miseruhát vagy stólát visel, illetve az adventi koszorún elsőnek meggyulladó gyertya színe is lila.
Kellemes karácsonyi készülődést és adventi időszakot kívánok!
2011. november 21., hétfő
Pár fotó a mai napról
Egy kis játék a szünetben, tízóraizás, szavalás, rajzolás
"Boszimosolyok": potyogó fogaink - hiány lent és fent :o)
2011. november 20., vasárnap
2011. november 11., péntek
Olvastunk Kati néninek
Az osztály még romokban, de kezdünk már olvasgatni :o)
Ezt küldjük Kati néninek:
2011. november 10., csütörtök
2011. november 9., szerda
2011. november 1., kedd
Matek anyagok
Kedveskéim! (Hatodikosok!)
Végre elkészítettem a matekos oldalakat. (Szép lassan bővülni is fog.)
Tanulmányozzátok kedvetek szerint!
Sajna, a házik is fent vannak :o), így azokat a megbeszéltek szerint kérem.
További jó szünetet, aktív pihenést kívánok!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)