Egy kis vetítés húsvétra tavaszi virágokkal: itt
Húsvét
Jézus feltámadására emlékszik
ilyenkor a kereszténység. Egy ideig a keresztény húsvét egybeesett a zsidó
húsvéttal (pészah), de Kr. sz. 325-től, az egyházi ünnepek rendjének
meghatározásától a ma is alkalmazott számítás nyomán önálló ünneppé vált.
A
húsvét egybefonódik az ősi tavaszünnepekkel, szokásaiban a bibliai elemek
keverednek a néphagyományokkal.
A keresztény húsvét angol (Easter)
és német (Ostern) neve egyaránt a tavasz keleti úrnője (East, Ost = kelet), a
germán Ostara istennő nevéből származik – az ő ünnepe a tavaszi napéjegyenlőség
idején volt, ami utal a húsvét tavaszünnep voltára. A magyar elnevezés az
ünnepet megelőző hosszú böjt véget éréséből, a „hús vételéből” keletkezett.
A keresztény húsvét mozgó ünnep: a
tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni vasárnapra esik,
legkorábban március 22-én, legkésőbb április 25-én ülhetjük húsvét vasárnapját.
Húsvéthétfő
A víz megtisztító, megújító erejébe vetett hit az alapja
ennek a szokásnak, mely aztán idővel, mint kölnivízzel való locsolás maradt
fenn napjainkig. Bibliai eredetet is tulajdonítanak a locsolkodás
hagyományának, eszerint a Krisztus sírját őrző katonák a feltámadás hírét vevő,
ujjongó asszonyokat igyekeztek lecsendesíteni úgy, hogy lelocsolták őket.
Régi
korokban a piros színnek védő erőt tulajdonítottak. A húsvéti tojások piros
színe egyes feltételezések szerint Krisztus vérét jelképezi. A tojásfestés
szokása és a tojások díszítése az egész világon elterjedt.
Más vélekedések
szerint a húsvét eredetileg a termékenység ünnepe, amely segítségével szerették
volna az emberek a bő termést, és a háziállatok szaporulatát kívánni. Így
kötődik a nyúl a tojáshoz, mivel a nyúl szapora állat, a tojás pedig magában
hordozza az élet ígéretét. A locsolkodás is az öntözés utánzásával a bő termést
hivatott jelképezni.
Jó reggelt, jó reggelt,
kedves liliomszál!
Megöntözlek rózsavízzel,
hogy ne hervadozzál.
Kerek erdőn jártam,
piros tojást láttam,
bárány húzta rengő kocsin,
mindjárt ideszálltam.
Nesze hát rózsavíz,
gyöngyöm, gyöngyvirágom,
hol a tojás, piros tojás,
tarisznyámba várom.
kedves liliomszál!
Megöntözlek rózsavízzel,
hogy ne hervadozzál.
Kerek erdőn jártam,
piros tojást láttam,
bárány húzta rengő kocsin,
mindjárt ideszálltam.
Nesze hát rózsavíz,
gyöngyöm, gyöngyvirágom,
hol a tojás, piros tojás,
tarisznyámba várom.
Gyerekeknek két aranyos nyuszis videó:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése